|
Kanako alkotása
2005.12.12. 17:54
Régi jó ismerősök
7. Rész: Hát te vagy az? By: Kanako
„… Augh, a fejem…!”- Erre a gondolatra ébredt Miya, Ezüstfalu úrnője. Felegyenesedett, kidörzsölte az álmot a szemeiből, és szétnézett. Egyszerre egész testében megremegett: Sesshomaru ölében feküdt, ki karjával szorosan körbefogta a lány derekát, és egy fának dőlve aludt felette.
- Mit jelentsen ez, Sesshomaru? – Mondta halkan, hogy mégse ébressze fel a szellemet. Egy ideig nézte, aztán végigsimított az arcán és felállt. Mint ilyenkor mindig, ellenőrizte, hogy minden fegyvere a helyén van-e. A tőreit megtalálta az övében, de a hátán a kardhüvely üres volt.
- Az istenekre! Hol a kardom? Hol a Ken-no-hi?!
Körülnézett a környéken, és meg is találta a keresett kardot. Rin a nyelét fogta, és próbálta felemelni, de a kard egy centit sem mozdult. Miya lehajolt Rinhez, aki látszólag örült, hogy látta.
- Mondd, Rin! Jól vagy?
Rin:- Igen, Karen. Jól vagyok… Hála neked! Köszönöm, hogy megmentettél.
Miya:- Elvégre mi, lányok tartsunk össze! Elmondanád, hogy mit csinálsz a kardommal?
Rin:- A tiéd? Nagyon nehéz! Nem bírom felemelni… Az van ráírva, hogy Ken-no-hi (tűzkard). Miért?
Miya fogta a kardot, és könnyedén belecsúsztatta a kardhüvelybe.
- Persze, hogy nehéz, mivel elátkozott. Olyan átkot kovácsoltak bele, hogy csak én tudjam felemelni. Apám egy rendkívül kemény vulkanikus kőzetből kovácsolta nekem. Uralni tudom vele a tüzet.
Rin:- Apukád kovács volt?
Miya:- Csak mellékfoglalkozásként, de igen. Az öreg Totosai tanította egy darabig… De mindegy, nem érdekes…
Rin mosolygott:
- Most már többet tudok rólad!
Miya:- Pedig ez nem túl sok…
Rin:- Jól vannak a sebeid? Az a csúnya nagy villámlás rendesen eltalált…
Miya csak most vette észre, hogy kifakadtak a sebei, és ráadást még újakat is szerzett.
- Persze, meg se éreztem…
Rin:- Miért büntettek meg az istenek?
Miya:- Mert nem szabadott volna a varázserőmet használnom. De mégis megtettem, ezért élsz te most.
Rin:- Micsoda istenek… Büntetik az embereket… Sesshomaru-sama nagyon aggódott ám érted…
Miya meglepődött:
- Sesshomaru… Aggódott?
Rin:- Igen. Mindenáron ő akarta bekötözni a sebeidet, és nem engedett ki az öléből. Azt mondta, nem fekhetsz, mert sérült a hátad…
Miya:- Aha…- Lesütötte a szemét, és kissé elpirult – Erre nem számítottam… Kedves tőle…
Rin:- Karen elpirult! Karen elpirult!
Miya:- Hagyd abba, te kis csirkefogó!
Rin nevetett még egyet, aztán elszaladt:
- Segítek Jaken-samának gyűjtögetni!
Miya csak mosolygott, majd visszasétált Sesshomaruhoz, és leült mellé. Megigazította a férfi egy hajszálát, majd a vállára tette a fejét.
- Nem értelek téged, Sesshomaru. Egyszer elhagysz, másszor megvédesz. Most, hogy felnőttem, talán ismét belémszerettél? Vagy csak játszol velem? Össze vagyok zavarodva…
Felnézett, hogy netán felébtesztette-e, de Sesshomaru ugyanúgy aludt ott, mint az előbb. Így tehát folytatta:
- Emlékszem a csata napján… Akkor még szerettél… Nem akartad, hogy háborúba menjek. Vitatkoztunk… Az lett a vége, hogy odaadtad nekem ezt a követ…-A nyakában lógó nagy, kék kőre nézett egy pillanatra- Hogy hozzon szerencsét… Úgy is lett, meg nem is… A harcban megölték apámat, anyámat, a kedvenc lovamat, Zunamit sem kímélték… És engem is majdnem… Igen, aznap Miya, a mágusnövendék hajszál híján leköszönt… Hála neked, csak majdnem…
Miután ezt elmondta, látta, hogy Sesshomaru kinyitja a szemeit, és mormog valamit maga elé:
- Majdnem… Csak… Majdnem…
Miya gyorsan felpattant mellőle, majd ismét a szolgáló szerepébe bújt:
- Látom, felébredtél, nagyuram…- És meghajolt.
Sesshomaru felállt, felé fordult, és rideg pillantását csodálkozás váltotta fel. Miya felemelkedett:
- Valami gond van, uram?
Sesshomaru csak nézte a lányt és motyogott:
- Csak… Majdnem…
Miya gyanakodott:
„… Vajon mennyit hallhatott a mesémből?… Én, és a nagy szám…”
Ahogy így duzzogott magában, észrevette, hogy Sesshomaru végigméri, nézegeti, sőt bámulja. Aztán a csodálkozó tekintetet kezdte felváltani valami szokatlan… melegség. Az ifjú úrnő már túl ijesztőnek találta ezt az egészet. Hátrálni kezdett. Sesshomaru közelebb ment.
„… Mire készül… Talán… Talán meg akar ölni?…”
Miya már elfutott volna, de a kutyaszellem megfogta a kezét, és magához húzta. Egy darabig még nézte, aztán halk hangon megkérdezte az ijedt lányt:
- Miért hazudtál nekem?
Miya lesütötte a szemét:
- Tehát már tudod… Hidd el, nem arról van szó, hogy nem bízom benned, vagy ilyesmi…
Sesshomaru:- Akkor miért tetted? Netán… Félsz tőlem?
Miya:- Nem erről van szó, csak… Féltem, hogyha megtudod, ki vagyok, elkergetnél, vagy talán meg is ölnél…
Sesshomaru:- Ugyan miért tenném?
Sessy mélyen a szemébe nézett, majd szorosan magához ölelte:
- Hiszen szeretlek… Miya.
Miya most sírni kezdett, bár jól tudta, hogy szellemeknél ez szégyen. Szúrós tekintete Sess arcába vágott.
- Akkor miért hagytál ott a csata kellős közepén? Miért rohantál el csak úgy?
Sesshomaru keserű képet vágva szintén felemelte hangját, mondhatnám, ordította:
- Mert azt hittem, meghaltál! Mert azt hittem, sosem látlak többé! Egyszerűen túl sok volt nekem, így inkább elfutottam, mint egy gyáva alak… El, messze ezektől a tragikus eseményektől…
Miya nem hitt a fülének:
- Szóval… Erről van szó? Azt hitted…?
A kutyaszellem arcán könnycseppek csorogtak végig:
- Kérlek, bocsáss meg…
Miya átölelte:
- Semmi baj… Nem a te hibád… Azok a halott mágusok majdnem megöltek, de a varázsköved kisegített… Pont mögéd varázsolt engem, így láttalak elrohanni…
Sesshomaru:- Én…
Miya:- Ne mondj most semmit… A lényeg, hogy megint együtt vagyunk…–És megcsókolta Sesshomarut.
A meghitt pillanatot egy robbanás szakította félbe.
Miya: „… Jaj, ne! Kezdődik a harc! A mi harcunk Drakon ellen!…”
Régi jó ismerősök
8. Rész: Az utolsó harc By: Kanako
A robbanás hallatára Miya rémült arcot vágott.
Sesshomaru:- Valami gond van?
Miya:- Drakon megtámadta Ezüstfalut! Az a patkány… Megvárta, míg elhagyom az embereimet, hogy könnyebben megölhessen mindenkit! De nem lesz ilyen könnyű dolga…
Sesshomaru csodálkozott:
- De… Drakon meghalt…
Miya:- Tudod, hogy a halottak mindig újraélesztik vezérüket… Csak nála ez nem sikerült, és ’félholt’ lett, ha érted, mire gondolok…
Sess:- Van egy sejtésem… Mit akarsz tenni?
Miya:- Természetesen megölöm.
Sess:- De nincs birtokodban a varázserőd! Anélkül lehetetlen legyőznöd!
Miya:- Meg kell próbálnom… A bajtársaimról van szó… A szülőfalumról! Ez a kötelességem.
Sess:- A vesztedbe rohansz… Ne légy ostoba!
Miya:- Megtalálom a módját, hogy legyőzzem! Ne tarts vissza!
Sess:- Nem hagyom, hogy mégegyszer kockáztasd az életed!
Miya:- Értsd meg, az embereimnek szüksége van rám!
Sess:- Akkor veled megyek!
Miya:- Ne, túl veszélyes! Lekötnénk egymás figyelmét…
Sessy beismerte, hogy ez tény. De kisvártatva ordítani kezdett:
- Ne rohanj a halálba! Nem tehetsz semmit! Ne légy hősi halott! Nem éri meg!
Miya ugyanígy, visszaordítva:
- Igenis megéri a családomért és a szülőfalumért meghalni! Tudd meg, megéri! Úgyhogy engedj el! Meg kell nyernem egy háborút!
Sesshomaru elhallgatott, majd elfordult és lehajtotta a fejét.
- Megértelek… Ha akarod, menj! Teljesítsd a kötelességedet…
Miya könnyes szemmel nézett rá, mert tudta, hogy talán sosem látja viszont. Már futott volna el, de Sesshomaru még utánakiáltott:
- De ne feledd! Én várni fogok rád…
Miya nem szólt, csak bólintott, és elrohant a füstfelhő felé. Sesshomaru dühösen állt ott.
- Őrültség! Tudja jól, hogy semmi esélye… Nem hagyom, hogy a múlt megismétlődjön… Nem fogom mégegyszer elveszíteni… Soha!
Gondolt egyet, és utánarohant.
Közben a falut elöntötte az élőhalott sereg. Mivel a katonák az úrnőt keresték, alig maradt védelmező. A kereső csapat a faluhoz közeli tisztáson tartózkodott, mikor Karoo üzenetet hozott:
- Jakeru-sama! A falut megtámadták! Szükség van a seregekre!
Jakeru:- Éreztem, hogy ez megtörténik… Katonák! Induljatok a faluba! Utánatok megyek…
- Azt én erősen kétlem…-Szólalt meg egy ismerős, de mégis más hang a hátuk mögül.
Jakeru:- Drakon…-Fordult hátra, közben intett a katonáknak, akik megindultak a falu irányába. Drakon külseje megváltozott. Termete hatalmas lett, új szárnyakat kapott, és többé-kevésbé egy óriás sárkányszörnnyé változott.
Kagome:- Inuyasha! Ebben a szörnyben van egy ékkőszilánk…
Inuyasha:- Mindjárt nem lesz – És húzta elő a Tessaigát.
Jakeru:- Ne! Az nem ér semmit! Nem emlékszel? Amit levágsz róla, visszanő!… Egy ékkőtől lett ilyen? – Megszólította Drakont – Honnan szereztél tudomást az ékkőről? Honnan szerezted?
Drakon nevetett:
- Megbízást kaptam egy Naraku nevű szellemtől, hogy öljem meg Inuyashát és társait. Tőle kaptam. Ennek segítségével Ezüstfalu az enyém lesz!
Inuyasha:- Szóval Naraku már megint…
Jakeru:- Nem kapod meg a falumat, amíg élek!
Drakon:- Ezen könnyen segíthetünk… Seregem! Támadj!
Drakon hívószavára ezernyi élőhalott özönlött Jakeruékra.
Jakeru:- Figyeljetek! Mindegyik hullában van egy drágakő, ami az életerejüket kölcsönzi! Ha a kő eltörik, nekik annyi!
Inuyasha:- Értettem! Mindenki keresse a drágakövet a testükben!
Inuyasha, Kagome, Miroku, Sango, Shippo és Kirara a támadókra rontottak. Egész jól bírták, de az ellenség csak több lett.
Sango:- Inuyasha! Ennek semmi értelme!
Inuyasha:- Le kell foglalnunk őket, hogy Jakeru törődhessen Drakonnal! Talán legyőzheti…
Miroku:- Akkor jöhet a nagytakarítás! INDULJ, SZÉL!
De amint ezt kimondta, megjelent egy csapat syaimyoshu. Miroku sebesen visszahívta a szelet.
Kagome:- Ez csak egyet jelenthet… Naraku itt van a közelben!
Naraku:- Jó meglátás!- Előbukkant Drakon válla felett, szóval jó magasan – Drakon! Öld meg Inuyashát!
Drakon mordult egyet:
- És ha nem? – És karmaival darabokra szaggatta a szellembábut, mivel az volt.
Drakon:- Nem érdekel Inuyasha! Nekem Ezüstfalu kell… És Jakeru, Miya és Sesshomaru HOLTTESTE!
Kagome:- Mi köze van Sesshomarunak ehhez? Inuyasha!
Inuyasha:- Drakon szerint miatta nem volt esélye Miyánál, mivel Miya a bátyám jegyese… Elvileg…
Mindenki megdöbbent:- JEGYESE? – De tovább kellett harcolni, mert ellenség volt bőven. Kaleo, Kalaido, Jun és a vadászok a segítségükre siettek. Jakeru addig Drakonnal foglalkozott.
Drakon:- Először téged öllek meg, kiütés nagyúr! Ezért nő csak kétoldalt szőrzeted a mellkasodon, vagy nem? HAHAHA…
Jakeru:- Mi van, Drakon? De nagy lett a szád! Kaptál egy nyeszlett szilánkot, és azt hiszed, megölhetsz? Na majd meglátjuk…
A farkaskutya teste kék fényben izzott. A lába alatt már jeges volt a talaj, és karjain is vastag jégréteg volt.
Shippo:- Mi történik vele?- Szétütött egy drágakövet.
Inuyasha:- Mint ahogy Miyának a tűz, Jakerunak a jég a fegyvere. A sors furcsa fintora. – Elporladt egy hulla mellette.
Jakeru nekirontott Drakonnak, és le akarta fagyasztani:
- Most lehűtelek, forrófejűkém!
Drakon szárnyai lefagytak, de kitörtek a jégből. Mielőtt Jakeru feleszmélhetett volna, Drakon Kinyitotta a száját, és egy óriási fénycsóva telibe találta Jakerut. Holtan hullott a földre, szétroncsolt testtel.
Jakeru:-… Miya… Öld meg… ezt a szörnyet… - És örök álomba merült.
Inuyasha:- Jakeru! Ne halj meg!
Éppen akkor ért oda Miya a tisztáshoz. Odarohant halott bátyjához, megsiratta, majd felállt és dühtől veszetten Drakonhoz kiáltott:
- Most meghalsz, Drakon! Megbosszulok mindenkit, akit megöltél!
Előhúzta a Ken-no-hit és megtámadta a monstrumot.
„… Megbánod még, hogy újjászülettél, te gyilkos! PUSZTULJ…!”
Régi jó ismerősök
9. Rész: 2 Sesshomaru (?) By: Kanako
Sesshomaru csak rohant, ahogy csak tudott. Ahogy közelebb ért, egyre jobban érezte Drakon szagát és a vérszagot.
„… Ez Inuyasha vére… És Jakerué… És… Ne! Miya!…”
Végre, odaért a tisztáshoz, ahol Inuyasháék minden erejükkel a hullák ellen küzdöttek.
Inuyasha:- Sesshomaru! Mit keresel itt?
Sesshomaru:- Ezt kérdezhetném én is tőled…
A kutyaszellem szeme hirtelen megakadt az Inuyasha háta mögött lévő holttestre. Kagoméék elvitték a csatatér közepéről, hogy mégiscsak egyben maradjon valamennyire.
Sesshomaru:- Jaj ne! Jakeru! – Odarohant az élettelen harcoshoz. Egy darabig élesztgetni próbálta, de mivel látta, hogy semmit nem tehet érte, csak térdelt felette és valósággal sírt.
Inuyasha:- Sesshomaru! Te sírsz?
Sesshomaru nem reagált Inuyasha észrevételére, csak felállt, és Drakonhoz kiáltott, aki élvezte a harcot:
- Drakon, te patkány! Megölted Jakerut!
A monstrum feleszmélt Sess hangjára és széles vigyor ült ki rusnya képére.
- Á, Sesshomaru! Végre csatlakozol az én kis játékomhoz. Jól tudtam, hogy Jakeru az egyik legjobb barátod volt?
Sesshomaru:- Te féreg! Ezt még megbánod!
Ahogy elnézte az óriás sárkányszörnyet, mellette felfedezett valami megdöbbentőt. Miya lógott ott, egy magasra nyúlt gyökérzet fogságában. Olyan volt, mintha keresztre feszítették volna. A lány nem mozgott, Sesshomaru csak remélni tudta, hogy él még.
- Mondd! Megölted? Megölted őt?
Drakon:- HAHAHA! Még nem, él még a drága. Azt akarom, hogy lássa a pusztítást, a falva halálát, a te halálodat!
Sesshomaru:- Na abból nem eszel! Törődj bele! Visszautasított! Nem kellesz neki! Neki én kellek! Csak is én!
Drakon:- Tudom, beképzelt nagyúr! Ezért fogom megölni, és a szolgálómmá tenni. Szükségem van egy trónörökösre… És te tehetetlen vagy! HAHAHA!
Sesshomaru erre hihetetlen haragra gerjedt, és megtámadta Drakont. Ügyesen és gyorsan mozgott, ahogy a szörny is, de akármilyen sebet ejtett a ’félholt’ szellem testén, az egy szempillantás alatt beforrt. Hagyományos technikájával Sesshomarunak semmi esélye nem volt. Drakon egyszercsak felkiáltott:
- Elit katonák! Nyírjátok ki a hanyout!
Inuyasha:- Elit?
Kalaido:- Olyan halottak, akikben nincs drágakő! Azok ellen semmi esélyünk! Csak varázslattal pusztíthatók el! – Levert egy drágakövest.
Kagome:- Akkor szétlövöm őket a nyílvesszőmmel!
Kaleo:- Nem fog sikerülni! A nyílvessződ csak sebet ejtene rajtuk, mivel blokád veszi körül őket! Megvan! Csináljunk egy pajzsot! Mit szólsz, Kagome?
Kagome:- Rendben!
Kaleo leszórt egy átkot a földre, Kagome pedig a földbe szúrt egy nyílvesszőt. Így keletkezett egy fura színű pajzs, ami bevette a csapatot és Jakerut és kizárta a holtakat és a viaskodó Sesst és Drakont.
Inuyasha: „… Sesshomaru furcsán viselkedik. Először láttam sírni, no meg egy nőért harcolni. Talán félreismertem?…”
Sess felfigyelt Drakon kiáltására, és hátrafordult, hogy lássa, mi történt. Ezt várta csak Drakon! Megragadta Sesshomarut, és lyukat vájt a mellkasába.
Sesshomaru:- Eressz el!
Drakon:- Te leszel a kísérleti alanyom!- Elővett egy fekete magot, és beletette a kivájt sebbe, ami azonnal beforrt és a mag gyökerezni kezdett. A monstrum ledobta Sesst a földre, aki csak fetrengett a fájdalomtól.
Erőt vett magán, és feltápászkodott:
- Mit… csináltál… velem? Augh…
Drakon:- Feltaláltam egy módszert, hogyan kreálhassak magamnak testet. A tiédbe egy magot ültettem, ami egy kínnal teli folyamat során testedet az enyémhez hasonlóvá változtatja. Akkor elveszem a lelked, és az új testembe költözök!
Sesshomaru:- Inkább a halál! Augh… - Összerogyott. A keze már elkezdett átalakulni – Ne…
Inuyasha:- Sesshomaru! Állj fel!
Kagome:- Inuyasha? Te vagy az?
Inuyasha:- Ki győzze le a szörnyet, ha ő nem? Úgy nézem esküdt ellenségek.
Kagome:- Igaz. Mi nem tehetünk semmit, sajnos.
Sesshomaru üvöltött fájdalmában. Egyszercsak a semmiből előugrott egy másik Sesshomaru, legalábbis hasonlított rá: Ugyanúgy volt öltözve, és az arca is egy kicsit olyan volt, mint Sessyé. Sesshomaru felnézett. Látszólag felismerte a szagát.
Sess 2:- Meglepi! Szevasz, Fluffy! Hú, nem vagy jó formában!
Sesshomaru:- Mi ez a maskara, Kahn?
Kagome nevetett:- Dzsingisz kán?
Kahn:- K.A.H.N.!
Kagome:- Vagy úgy! Bocsi! –Elpirult szégyenében.
Kahn:- Sesshomaru, öreg barátom! Látom, el kellene egy kis segítség…
Sesshomaru nehézkesen felállt:- Nem volna rossz… Drakon, most meghalsz! – Vigyorgott.
Kahn:- Igen ám! Kahn, a tűz őre személyesen! Hé, Fluff! Tudod még a varázsigét?
Sango (suttogva):- Fluff?
Miroku (suttogva):- Ez röhej! Sesshomarunak van egy nyomi beceneve! Hihihi!
Sess:- Hallom ám, szerzetes!
Miroku:- Hajjaj…
Kahn könnyedén az igazi alakjába bújt, mivel teste tűzből volt:
- Akkor kezdjük…
Sesshomaru:- Miért teszed ezt?
Kahn:- Miyáért, természetesen!
Sesshomaru:- Nem változtál… Rendben, mehet…- Megfogták egymás kezét.
Drakon:- Na ne nevettess! Azt hiszitek, legyőzhettek?- Támadott, de a fiúk gyorsabbak voltak:
- Véremből már sokan kértek/A varázsláshoz nem értek/Kérem az Isteneket/Alakítsák lelkemet/Pusztító fegyverré, mely áldozat/Védje társaim, s barátokat/S győzze le a gonoszt végleg/Ha én tovább nem is élek/Feláldozom lelkemet/Azért, ki csak engem szeret! – Az ige hatására Kahn és Sess testéből kiakadt a lélek, és egyenesen Drakonnak rontott. Nagy robbanás volt. Inuyasháék nem hittek a szemüknek, de a fülüknek sem.
„… Micsoda varázsige…”
A füst elült, a két férfi teste élettelenül hevert a földön. A lelkük immár megsemmisült, így nem élhetnek tovább. Mindenki kíváncsi volt, Drakon él-e még. És élt! Túlélte! A teste bár roncs volt, de még mindig élt!
Jun:- Jaj, ne! Nem halt meg!
Miya magához tért a ’kereszten’. Látta a három halottat.
- Kahn… Jakeru… Ne! SESSHOMARU!
Régi jó ismerősök
10. Rész: A hármas erő By: Kanako
Drakon:- Na, úrnő? Milyen látni, hogy a szerelmed a porban fekszik?
Miya:- Te szörnyeteg!
Inuyasháék a pajzs mögül csak csodálkozva nézték az eseményeket.
Kagome:- Valóban szerethették Miya-samát, mivel a lelküket adták érte. Sosem láttam még ilyennek Sesshomarut…
Inuyasha:- Én sem. Most hirtelen olyan érzésem támadt, mintha nem is ismerném. El sem hiszem, hogy meghalt… Szegény pára… -Szomorú arcot vágott.
Miroku:- Sesshomaru tud varázsolni?
Kaleo:- Biztos az úrnőtől tanulta… Szegény bolond… Most halott, a haverjával együtt. Kár, hogy nem sikerült megölni ezt a hataloméhes szörnyeteget!
Shippo:- Nem értem, hogy képesek ölni a hatalomért… Borzalmas…
Kagome:- Egyetértek…
A csapat hirtelen felnézett, mert Drakon éktelen nevetésbe fogott, és a holttestekért nyúlt.
- Azt hittétek, hogy ez elpusztít engem? Ostobák! Ezért örökké szolgálni fogtok engem, a pokol fenekén! HAHAHA!
Miya morogni kezdett, de, mint mindig, amikor erőt gyűjtött, a gyökerek megáramozták őt. De ettől csak még dühösebb lett. Az áramütés egyre erősebb lett, de Miya ereje is nőtt. Egyszercsak fellángolt a teste, és a gyökerek elporladtak.
Drakon:- Mi a…
Sango:- Kiszabadult! Talán még van esély… Mire készül?
Jun:- Szerintem varázsolni fog! Egész biztos!
Inuyasha:- De elvették az erejét…
Kalaido:- Lehet, hogy begyógyult a sebe…
Inuyasha:- Milyen sebe?
Kalaido:- 100 évvel ezelőtt, a háborúban Sesshomaru ugye szépen itthagyta… Ez sebet ejtett a szívén, de úgy igazán. A mágusoknál ez végzetes…
Kagome:- Miért?
Kaleo:- Mert a mágus gyengepontja a szíve. Ha az bárhogyan sérül, akkor az illető elsorvad… Belülről!
Inuyasha:- Kellemes… De most, hogy megölték Sesshomarut…
Kaleo:- Ki tudja? Talán még megmenthető…
Eközben Miya körberöpködte párszor a szörnyet, míg az elszédült. Aztán valóban használ egy varázsigét:
- Alvilág mélye, pokol feneke!/ Itt egy szökevény! Láncra vele!
A földből izzó, tüzes láncok törtek elő, és körbefogták a mutáns szellemet. Mikor az moccant, egy tűznyaláb vette körül, úgyhogy inkább nem mocorgott annyit…
Drakon:- Te boszorkány! Úgy tudtam, blokkolják az erőd…
Miya:- Mágus, kérlek, mágus! Lehet, hogy túl nagy az erőm ahhoz, hogy leblokkolják! Ez majd lefoglal egy darabig!
Drakon mocorgott, rángatózott, a mágusnő pedig varázsolt:
- Borulj el, ég!/ Oszoljatok, felhők!/ Titeket hívlak,/ Hármas erők!/ Törjetek fel!
Miya ökölbe szorította a kezét, és izzani kezdett. Majd egy villanásra az egy mágusból három lett: egy pirosba öltözött tűzmágus, egy feketébe öltözött fekete mágus, és egy fehérkimonós fehér mágus. Ezek hárman képviselték a Miyában lakozó erőket.
Shippo:- Nézzétek! Már hárman vannak!
Jun:- Jaj, ne! Összeesik!
A tűzmágus a földre rogyott. Két ’nővére’ felsegítette volna, de ő ellenkezett:
- Menjetek! Vigyétek a Kahnt és Sesshomarut biztonságos helyre!
Fehér mágus:- Ahogy akarod… -Elindultak, felkapták a két férfit, és a pajzs rejtekébe repültek.
A halott katonák hirtelen felpattantak, és a pajzsot ostromolták.
Sango:- Mi történik?
Kaleo:- Gyengül a pajzs, Kagome! Most mit tegyünk?
Kagome:- Jaj, ne! Elfogytak a nyílvesszőim!
Kaleo:- Nekem nincs több védőátkom! Most mit csináljunk?
Egyszerre előlépett a két mágus, megfogták egymás kezét, majd egy igét mormoltak:
- Segítséget kérünk a Jin-Jang erőitől!/ Alkoss egy pajzsot, mely kitellik erőinkből! Rajta!
A foszladozó védelem helyett egy új, erősebb pajzs jelent meg, amely méterekre eltaszította magától a támadókat.
Fekete mágus:- Nem sokáig bírjuk, nővérem! Fogy az erőnk!
Fehér mágus:- Ne aggódj, gonosz nővérem! Húgocskánk gyorsan elbánik Drakonnal.
Inuyasha:- De neki is fogytán az ereje!
A két mágus lecsukta a szemét:
- Reménykedjünk, hogy kitalál valamit…
Tűzmágus: „… Gyenge vagyok. Azok a gyökerek elszívták az erőimet… Valahonnan kell szereznem egy kis energiát… Már tudom is!…”
- Inuyasha! –Szólt oda neki a tüzes egyén- Csapj le rám a Tessaigával!
Inuyasha:- Hogy mit?
Tűzmágus:- Tedd, amit mondok!
Inuyasha:- Nem ez a megfelelő alkalom az öngyilkosságra!
Fekete mágus:- Tedd, amit mond!
Inuyasha:- Mi?
Fehér mágus:- Nincs más megoldás! Tedd meg!
Inuyasha:- Rendben… Ti akartátok…-Előrántotta a kardot, kiugrott a pajzs védelme alól, jó magasra, hogy ne érjék el a holtak. A két szél között létrejött a szélborda, és Inuyasha sikeresen beletrafált, majd visszaugrott a pajzs belsejébe. De ahelyett, hogy a támadás megölte volna a mágust, az magába szívta annak erejét.
Tűzmágus:- Á, így már jobb… Most meghalsz, Drakon!
Fehér mágus:- Mindjárt vége…
A tűzmágus felrepült jó magasra, kinyújtotta a kezét, és egy újabb varázsigét kántált:
- Fennséges erő, forró tűz!/ Lángoddal a gonoszt elűzd!/ Égi sárkány, egek ura!/ Zúdítsd tüzed célpontomra! Az égi sárkány bosszúja! Pusztulj!
A mágus két tenyeréből hatalmas tűzcsóva lövellt elő és egyenesen Drakonra irányult, aki, ugye, láncra volt verve. Robbanás következett. Drakon hatalmas énjéből csak az összeégett ’hagyományos’ Drakon és az ékkőszilánk maradt. A hullahorda szétporladt, az ég újra felderült.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
